Ha szeretitek tejjel fogyasztani a kávétokat biztosan ti is találkoztatok már a latte arttal. Avagy, a „miért is ne lehetne még a koffeinszintünkhöz elengedhetetlen italunk is művészi?!” technikával. Mint az élet minden területén, ezen is szeretjük a szépséget, ehhez pedig úgy látszik, ügyesen alkalmazkodnak kedvenc kávézóink is.

Ez a díszítési forma a kávén lévő cremából és tejhabból áll, amit a tehetséges baristák pillanatok alatt csodás mintákká alakítanak csészénkben. Az technika sikeressége több tényezőtől is függ, egyrészt az alapjának magas minőségű, friss eszpresszóból kell készülnie (ebben tudunk is nektek segíteni, ha körbenéztek termékeink között 😉 ) , másrészről függ a felhasznált tej zsír- és fehérjetartalmától is. ( A minták alkotása egyébként növényi tejből nehezebb, viszont az igazán tehetséges kávé művészek számára nem létezik lehetetlen. ) A tejhab készítésénél ügyelnünk kell arra is, hogy ne legyen túl forró a tej, ugyanis a végeredménynek habosnak és krémesnek is kell lennie, a legjobb eredmény eléréséhez.

A különböző mintákhoz pedig változatos mozdulatsorokat kell elsajátítanunk, amikhez szerencsére találhatunk oktató videókat és illusztrációkat akár otthoni elsajátításra is. Így a kísérletező kedvűek akár saját csodákat is alkothatnak. Akiknek azonban ez nem áll kézre, annak sem kell aggódnia, hiszen már itthon is egyre több olyan vendéglátóhely van, ahol már egész szép számú virágból, szívből, állatból választhatjuk ki, attól függően, hogy éppen mit szeretnénk a kávénk tetejére kapni.

Ti próbáltátok már a latte artot, (kávézóban vagy esetleg otthon készítve) vagy inkább maradtok a hagyományos eszpresszónál?


További ínycsiklandó kávés képekért és érdekességekért
kövessetek minket  Instagramon is 🙂

16április
2019
  • 143
  • 0
Kategória: Uncategorized

Komment írás

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Hírlevél feliratkozás

akciók | újdonságok | termékek